Letkés Története
A község határa jó fekvésének köszönhetően szinte már az őskortól tartósan lakott terület volt. A határ keleti része volt lakott terület, főként az Ipoly folyó mente. Sok leletekre bukkantak Letkés község belterületén is. Az őskori és újkori leletek közülük jelentős a nyújtott csontvázas sír pógyik területén, a rézkori és bronzkori emlékek közük a Fő utcán feltárt urnatemető, illetve a késő bronzi, La Téne kultúrköri, kvád, késő avar kori és honfoglalás kori leletekkel is büszkélkedhetik a község (rítustemető és lótemető az iskola környékén, temető a téglaégető területén).
A középkori település, melynek temploma is volt, a Letlés patak két partján húzódott keleti irányban. A Letkés minden bizonnyal személynév volt. A községet a király alattvalóihoz tartozó csónakosok lakták, akik pereskedtek az esztergomi érsekséggel az Esztergom megyében tartozó Hot község határai miatt. 1261-ben egyezséget kötöttek, miszerint Hont felső része a csolnakosoké lesz, alsó része pedig az érsekséghez és a káptalanhoz fog tartozni. Akkor jelölték ki a határokat. A falu lakosai fuvarosok is voltak. A község neve Lethkes formában szerepelt. Fennmaradt két jobbágy, Abeus Draga és Erachimus Thomas neve is. 1346. március 19-én I. Lajos király kiemelte Helemba, Szob és Letkés települések szolganépét (conditionarus) az ispánok joghatósága alól, és elrendezte, hogy az ellenük támasztott panaszokat elébe vagy általa kinevezett „tiltjeik” elébe kell terjeszteni. 1351-ben Letkés határos volt Ság birtokaival. 1355. március 19-én Lajos király az említett három település sajkásainak, vagyis csónakosainak vámmentésséget biztosított a Duna Pozsonytól Szalánkemenéig húzódott szakaszán. Ezt a rendeletet azonban többször megsértették, és1467-ben a helyi sajkásokat rákényszeríttették, hogy megfizessék az esztergomi vámot. 1416. november 25-én Zsigmond király megerősítette I. Lajos okiratát a helyi hajósok jogaira vonatkozóan. 1435-ben Johannes Bandor jobbágyot említik itt, később más jobbágyok nevét is feljegyezték: 1456-ban Beke Antonius (Bekew) Cristoforus, Kobzy (Kepsy) László és Marthon Johannes; 1462-ben Stephanus Bondor index, Ladislaus Kobzy (Kopzy), Johannes Literatus; 1467-ben Haynal Valentinus; 1471-ben Kobzy Michael, Zewdwny Matheus; 1491-ben Varga Augustinus és 1497-ben Bekew Agustinus. A XV. század 2. felében bírósági perre került sor a Letkés és Ipolytölgyes közt fekvő Dávidrév puszta birtoklása miatt. 1492-ben Letkés Damásd királyi vár birtokaihoz tartozott, amelyek a XVI. század elején Kubinyi Literárus László kezében voltak. Halála után a várbirtok ismét uralkodóé lett. Az 1518-1523 közötti évekből fennmaradt úrbárium szerint ezekben az években Letkésen 19 telkes jobbágy élt, 13 lakatlan ház és 9 puszta telek volt. Ebben az időben Horváth Gergely volt Damásdi várnagya. 1522-ben az uralkodó Letkés, Helemba, Szob és Tölgyes településeket zálogba adta az esztergomi káptalannak Bakócz Tamás érsek végrendeletének megfelelően, amiért a király 1500 forintot kapott. Damásd vára a tartozékaival együtt az esztergomi Annunciata kápolna birtokába ment át, amit II. Lajos király is jóváhagyott.
Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata után meggyengült országot lerohanták a törökök, és elkezdődött a 150 éves török uralom. A jobbágyok helyzete sokat romlott, amikor Esztergomot és a várat 1543-ban elfoglalták a törökök, és 1683-ig birtokolták. Esztergom lett a szandzsák székhelye, melynek Letkés is adófizetője volt. A török adószedők (defterek) összeírásában 10 házat említenek, 1570-ben és 1576-ban pedig 20 házat. Az 1554-es és 1564-es adóösszeírásában 10 rovásadót fizető portát jegyeztek fel, az 1557-ben, 1559-ben és 1752-ben 7 portát, 1570-1588 között többnyire 8 portát (1573-ban csak 5 porta fizetett adót). Az 1564-es összeírásban 5 zsellért említenek, 2 elhagyatott és 6 puszta telket, 4 szegényt és 2 malmot jegyeztek fel. 1570-ben Letkést a töröknek adót fizető községek közt tartották számon. 1572-ben 8 zsellér élt itt, és 2 elhagyatott telek volt. A törökök Ipolydalmásdon cölöpvárat építettek (1643-ban rombolták le), ami komoly veszélyt jelentett Letkés számára. A török csapatok többször betörtek a faluba, sanyargatták a lakosságot, több ízben elpusztították a települést. (1598-ban a falu lepusztult, 1599-ben szabadult fel a török uralom alól). A 15 éves háború a porták száma az 1593-ban nyilvántartott 7,5-ről 1597-re fél portára csökkent. 1597-ben és 1598-ban 20 házat említenek a településen, 1609-ben 4 porta után fizettek adód 1610-ben 3,75 porta, 1613-ban és 1623-ban 3 fizető porta volt, 1624-ben és 1626-ban másfél, 1635-ben és 1649-ben pedig már csak egy és negyed porta. 1662-ben az Ipoly folyó partján malmot építettek. 1664-ben az újvári ejálet török adóösszeírásban a község Letkís néven szerepel, az újvári ejálethez tartozott, Hond náhije (járás) és Újvár livá (zászló-szandzsak) része volt, mint magas katonai rendfokozatú tartomány (mirmirán hássza). 67 adófizető személy lakta, 37 háztartása volt. Búzából és árpából tizedet, kétszeres tizedet, must tizedet, méhkas tizedet, fa és szénadót, juhadó, makkoltatási adót, len- és kender tizedet, lencse- és borsó tizedet, menyasszony és hordóadót, sertésadót fizettek, továbbá bíróságot és földhasználati adót, adót a kétkerekű Abdúlhamín malmáért csőszdíjat és legeltetési adót. Összesen 17 425 akcse adót fizettek, ami közepes nagyságú falut jelentett. Összehasonlításképpen megemlítjük, hogy Szalka város ugyanakkor 56 520 akcse adót fizetett. 1685-ben a településen 15 lakott háztartás volt, vagyis lassan kezdett felemelkedni a török megszállás okozta elmaradottságából.
A török kiűzése után nyugodtabb idők következtek. 1703-ban kitört II. Rákóczi Ferenc Habsburg-ellenes felkelése, melyet 1711-ben levertek, ráadásul 1713-ban pestisjárvány sújtotta a lakosságot. 1713-ban az Acta Paulinorum részben magyar nemzetiségű lakosságot említ, amely az esztergomi káptalanhoz tartozott. 1715-ben 11 telepes és 22 jövevény család élt a faluban, kb. 120-140 személy. A káptalanhoz tartozó község lassan fejlődött Szalka árnyékában, melytől csak az Ipoly folyó választotta el. A falut az Ipoly szomszédos partjával egy gázoló kötötte össze Szalka irányába, egy másik pedig Leléd felé. Az átkelő mindkét végén vámház volt. A település határában az Ipoly folyón két vízimalom zakatolt. 1780-ban az első katonai beméréskor Letkés közepes mérsékletű falu az Ipolynál, szolid templommal. 1799-ben Vályi András ekképpen írja le a falut: „Letkés. Magyar falu Honth várm. Földes Ura az Esztergomi Káptalanbeli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Tölgyesnek szomszédságában, és annak filiája, Leledhez közel, határja a természettől meg áltattatott, mindenféle veteménye, és bora is terem, piatzsága Selmetzen, Báton és Esztergombanis.” 1816-ban felhőszakadás zúdult a falura, jégeső verte, majd elöntötte az ár. 1838-ban a szomszédos Szalkát öntötte el a medréből kilépő Ipoly, a lakosságot kitelepítették. Alighanem hasonló sorsra jutott Letkés is. Az 1848/49-es magyar szabadságarc eszméi asz itteni lakosságot is megérintették, azt remélték, ezen túl saját maguk irányíthatják majd országuk sorsr. A honvédő hadsereg soraiba állt 6 helyi lakos, a 18. komáromi és váci honvéd zászlóajba őket Komárom, Hont, Nógrád és Esztergom vármegye honvédjaival együtt. Mivel Vác a honvéd seregek fontos központja volt, ahol 49. honvéd zászlóalj kapott helyet, a vidék több hadműveletre kelült sor a magyar és az osztrák sereg részéről egyaránt. A honvéd csapatok többször meglátogattál Letkést is, egyémként az 1848/49-es forradalom eseményei nem érintették a falut.
Fényes Elek 1851-ben így jellemzi a települést: „Letkés – magyar falu, Honth megyében: Szalka városával Átellenben Ipoly mellett. 768kath. lak. Határja gazdag termékenységű; van bora, búzája, legelője, erdeje, vízmalom. F.u. az esztergom káptalan. Esztergomhoz 2 mfd.” A lassan fejlődő község a Szob járáshoz tartozott Hont vármegyében. Az 1870-1890 közötti években a lelédi hidat elsodorta az áradás, és az Ipolyon új hidat építettek Szalkánál. 1896-ban a falunak 1028 lakosa volt (973 római katolikus, 6 evangélikus, 25 református és 24 zsidó.) Postahivatal és posta-takarék pénztár üzemelt, a lakosok agyagpipákat készítettek. 1893-ban a legnagyobb földesúr az esztergomi főkáptalan volt (2130 katasztrális hold), illetve Kleinkauf György (318 hold), Letkés község (150 hold). 1897-ben Kleinkauf György (407 hold, részben Ivánka Lászlótól bérbe vett földön gazdálkodott), 1911-ben az esztergomi főkáptalan (2130 hold), Kleinkauf György és neje (305 hold), Letkés község (119 hold), Kiss András bérlő és társa és az egykori úrbéresek (359 hold). A jegyzőség létrehozása előrelépést jelentett a falu számára.
Az I. világháború visszavetette a falu fejlődését, és nyomorúságok, fájdalmat hozott alakosság számára. A falut nem érintették a harcok, de a harctereken 30 helyi lakos vesztette életét. Az 1918-as trianoni egyesség után Letkés elveszítette legjelentősebb szomszédját, Szalkát, ami kedvezőtlenül hatott a község tovább fejlődésére. Másrészt viszont Letkés határfaluvá vált. A helyi lakosság továbbra is mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a nincstelenek cselédek, napszámosok voltak, vagy alkalmi munkából éltek. 1935-ben a falunak 1056 lakosa, 2 tanerős elemi iskolája volt, megalakult a Levente és Polgári Lövész Egylet, a tűzoltóság és a Hangya fagyasztási szövetkezett. A mezőgazdasági munkások mellett néhány kereskedő és iparos élt a településen. 1924-től Hovan József volt a postaügynök, 1932-től Jamnikovszky Dániel Hangya üzletvezető (eredetileg a rimamurányi vasműhelyben 32 évig művezetőként dolgozott), Mezey István 1922-től körjegyző, 1933-tól Simon József közgyám. Mammusch János bérbe vett birtokán 1931-től Ivanov Tódor bolgárkertész gazdálkodott. A bécsi döntés alapján 1938. november 2-án Szloválja déli részeit ismét Magyarországhoz csatolták, és Letkés már nem volt határ falu. A jegyzőséget átköltöztették Szalkára, Letkésen csak a községhaza maradt. A II. világháború (1940-1945) ismét visszavetette a község fejlődését, és újra szenvedést hozott a lakosságnak. A hosszantartó harcok miatt 1944 végén a helyi lakosság evakuálták a környező és távolabbi településekre, a harcok 1944.-december 27-én ertek végett a németek 1944.- december 20-en felrobbantották a Szakai hidat. A Letkési lakosság 1945 tavaszán fokozatosan hazatért a faluba. A II. világháború ideén 22 helyi lakos vesztette életét.
1945 tavaszán megalakult a földosztó bizottság, és elkezdődött a földek fel osztása. De a háború végén Letkésen mindössze 7 tehén és egy ló volt, ezért szinte mindent előröl kellett kezdeni. Májusban Szlovákia déli részeit ismét visszacsatolták Csehszovákiához, és Letkés ismét határfalu lett, de határátkelő nélkül. 1948-ban alakult meg az első téesz (Bástya tsz.). Később bevezették a faluba a villanyt, felújították az óvodát, kibővítették az általános iskolát, új művelődési házat építettek, portalanították az utcákat és járdákat építettek, bekerítették a temetőt, és felépült a ravatalozó. A szabad területeket fásították, parkosították. Sok új családi ház épült, a régi házakat átépítették, felújították. A község arculata jelentősen megváltozott. 1971_ben egyesítették a letkési és az ipolytölgyesi tanácsot, a Községi Közös Tanács székhelye Letkésen volt. A közös tsz központja Letkésen volt, leginkább gabonaféléket, burgonyát és kukoricát termesztettek, 1960-tól csümölcsössel és kertészettel bővült a szövetkezet tevékenysége. Jelentős juhnyáj és sertéscsorda is tartozott a tsz. 1968. május 2-án külföldi delegáció látogatott el Letkésre, 11 kínai oktatási és művelődési vezetője, az UNECO-tól egy francia, egy svéd és egy NSZK képviselő. A vendégek az Általános Művelődési Központ szakmai bemutatóin vettek részt, majd megtekintették a községet, és meglátogattak két családot. 1988-ban elkezdődött a társadalom demokratikus átalakulása, a községben sok pozitív változás történt, mindenekelőtt megszépült a település. 1992-ben vízvezetékeket kapott a falu. Fontos esemény volt a Letkés-Szalka határátkelőhely megnyitása, melyre 1994. augusztus 27-én több magyarországi és szlovákiai államférfi jelenlétében került sor. 1996-ban felújították a művelődési házat, 1997-ben a községi teret. Napjainkban a községben és környékén több magánvállalkozó tevékenykedik, részben ők biztosítják a helyi lakosság számára a munkalehetőséget. Merész terveik vannak a turizmus fejlesztésével kapcsolatosan, és ha a tervek valóra válnak, Letkés kedvelt turista központtá válhat.
Dávidrév község a határ északnyugati részében terült el, későn, a XIV. században jött létre. Területe eredetileg Sághoz tartozott, nyilván egy rövid ideig 1318 után, amikor Dávid és fiai szerezték meg. A kis falu a helyi földesuraké volt, akiknek az előde bizonyára a már említett Dávid volt. 1423-ban Lévai Cseh Péter adomány levelet kapott a községre Sággal, másképp Tölgyessel együtt, de nem vált a börzsönyi birtok részévé. 1396-ban az Ipoly folyó Szalka és Dávidrév között egy malmot említenek. A község XVI. században lepusztult, és már nem építették újjá. 1447-ben Dávidrévi Zewke István és rokona János panaszt emelt, hogy Dávidrévi Bálint, Benedek és Fülöp jogtalanul elfoglalták Dávidrév pusztát. A pusztát többször említik a korabeli hasonló peres okiratokban. 1423-ban Dávidrév prediumként szerepel, és a határ bejárása után visszaadták a Dávidrévieknek. Ők 1464-ben az esztergomi káptalannak adóztak, és földet ajándékoztak a letkési plébániának. Később több perre került sor e miatt a birtok miatt, és a perek akkor értek véget, amikor a damásdi várbirtok az esztergomi káptalan kezébe került.